Partnereink
Poliloop - Újradefiniáljuk a műanyaghulladék fogalmát

Sajtómegjelenés a hazai Forbes-tól a világot jelentő Reutersig

A Poliloop találmánya, ami megoldást hozhat az egyik legégetőbb civilizációs átok, a műanyaghulladék kezelésére, joggal számít figyelemre, nem csak hazánkban, hanem az egész világon.
A projektet finanszírozó kockázati tőkealap-kezelő, a Vespucci Partners csapatával ennek tudatában vágtunk bele a PR-kampány felépítésébe, habár olyan sikereket azért csak titkon reméltünk, hogy a Reuters stábja videóriportot is készít a csapattal, aminél talán nincs is feljebb ebben a szférában.

Exkluzív sajtómegjelenés és PR kampány együttesen

A sajtómegjelenéseket a várható felfokozott figyelem fényében építettük fel, így egy nagy, minőségi sajtóorgánum számára, mely jelen esetben a Forbes lett, exkluzív hozzáférést biztosítottunk a
Poliloop csapatához. A döntés hátterét nem fejteném ki bővebben, hiszen ez egy külön posztot is megérdemelne, de talán elég annyi, hogy egy interjú jóval sokrétűbb tud lenni, mint egy PR
kampányban felhasznált sajtóanyag, aminek méretbeli határait még egy ilyen tartalomnál is veszélyes átlépni. Az exkluzív megjelenés meghozta gyümölcsét, alig akadt olyan nagy portál, mely ne
szemlézte volna a Forbes cikkét (ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag egy SEO kampányt kapott az oldal). Azt meg már csak halkan jegyzem meg, hogy Balázsék is teret biztosítottak a Poliloop
csapatának a Rádió1-en (második link a felsorolásban).

A szükséges PR

Hazánkban is egyértelműen tettenérhető az a hírfogyasztói trend, mely abba az irányba löki a piacot, hogy a közepesebb portálok eltűnnek és helyüket „egyszemélyes” nieche oldalak veszik át (itthon a nagy oldalak meg aggregátorosodnak, de ez is egy másik történet). Nyilvánvalóan egy olyan szerkesztőség, melyben egy-két hírszerkesztő ül, nem engedheti meg magának, hogy
lapszemlézgessen, ugyanakkor akár jóval nagyobb forgalmat tudnak elérni egy történettel, mint a nagyok, hiszen ott a figyelem a szó szoros értelmében ezer felé oszlik. Nem egyszer láttam olyat,
hogy egy kis portál tízszeres kattintást produkált, mint egy top 5-ös óriás. Jelen esetben, mikor a brandépítés is komoly szempont volt, így nem is volt kérdés, hogy egy tömörített sajtóanyagot is
kilőttünk a Forbes cikk megjelenése után, ami a linkcunami jelentős részéért felel. Magát a külföldi megjelenéshullámot nem részletezném, hiszen azt a Reuters videó hozta, melyhez ugyanakkor
meggyőződésem szerint az exkluzív megjelenésen keresztül vezetett az út.

 

 

Sajtómegjelenések:

 

1. https://forbes.hu/uzlet/ket-magyar-lany-bakteriumkoktelja-szabaditana-meg-a-vilagot-a-muanyagoktol-a-techstars-is-befektetett-poliloop/
2. https://soundcloud.com/radio1hungary/sets/balazsek-20201105-csutortok
3. https://24.hu/tudomany/2020/11/03/muanyag-lebontasa-magyar-fiatalok-poliloop/
4. https://www.origo.hu/gazdasag/20201103-magyar-siker-egyszer-hasznalatos-muanyagot-lebonto-koktelt-keszitettek.html
5. https://noizz.hu/eco/magyar-startup-mentheti-meg-a-vilagot-a-muanyagoktol/tf26w48
6. https://nlc.hu/otthon/20201103/magyar-fiatalok-mentenek-meg-a-vilagot-a-muanyagoktol/
7. https://startuponline.hu/lebontja-a-muanyagot-a-magyar-startup-bakteriumkoktelja/
8. https://profitline.hu/Magyar-startup-mentheti-meg-a-vilagot-a-muanyagoktol-414239

9. https://player.hu/zold-jovo/ugy-tunik-ket-magyar-lany-szamolhatja-fel-muanyagszennyezeset-a-vilagban/
10. https://trademagazin.hu/hu/magyar-startup-mentheti-meg-a-vilagot-a-muanyagoktol/
11. https://promotions.hu/orszagos/elet/2020/11/06/magyar-lany-talalmany-tudomany-muanyag-poliloop-fejlesztes-megoldas/
12. https://www.vg.hu/kozelet/kornyezetvedelem/magyar-startup-mentheti-meg-a-vilagot-a-muanyagoktol-3348910/
13. https://hungarytoday.hu/hungarian-women-poliloop-fight-plastic-waste-bacterial-cocktail/
14. https://dailynewshungary.com/techstars-invests-in-hungarian-company-that-would-rid-the-earth-of-single-use-plastic-with-their-bacteria-cocktail/
16. https://dteurope.com/business/hungarian-invention-to-completely-degrade-plastic/
17. https://www.technokrata.hu/egazdasag/startup/2020/11/05/magyar-startup-poliloop/
18. https://markamonitor.hu/2020/11/05/magyar-startup-bakteriumkoktelja-eszi-meg-a-muanyagot/
19. https://sulihalo.hu/cegvilag/ket-magyar-lany-bakteriumkoktelja-szabaditana-meg-a-vilagot-a-muanyagoktol-a-techstars-is-befektetett/
20. https://www.digitalhungary.hu/e-volution/Ket-fiatal-no-mentheti-meg-a-Foldet-a-muanyaghegyektol/10390/
21. https://www.startlap.hu/gazdasag/ket-fiatal-no-mentheti-meg-a-foldet-a-muanyaghegyektol/
22. https://kozepsuli.hu/ket-magyar-lany-megoldhatja-vilag-muanyag-problemajat/
23. https://thevip.hu/2020/11/08/magyar-startup-mentheti-meg-a-vilagot-a-muanyagoktol/
24. https://hypeandhyper.com/muanyagevo-bakterium-poliloop/
25. http://brandtrend.hu/dizajn-es-innovacio/2020/11/10/magyar-startup-mentheti-meg-a-vilagot-a-muanyagoktol
26. https://www.magyarallatvedelem.hu/ket-magyar-lany-mentheti-meg-a-foldet-a-muanyagszemettol/
27. https://hajdupress.hu/cikk/ket-magyar-lany-huzhatja-ki-a-vilagot-a-muanyagszemetbol
28. https://greendex.hu/fiatal-magyar-kutatok-startupja-bakteriumokkal-bontja-a-muanyaghulladekot/
29. https://propeller.hu/itthon/3594555-ket-magyar-lany-bakteriumkoktelja-szabaditana-meg-vilagot-muanyagoktol
30. https://bahir.hu/2020/11/03/ket-magyar-lany-szabadithatja-meg-a-vilagot-a-muanyagoktol/

31. https://www.life.hu/eletmod/20201104-forradalmi-felfedezes-ket-magyar-lany-bakteriumkoktelja-menti-meg-a-foldunket.html
32. https://forrasradio.hu/hirek/szines/ket-magyar-lany-talalmanya-mentheti-meg-a-vilagot-a-muanyagszennyezestol.html
33. https://magyarjelen.hu/vilagraszolo-magyar-talalmany/

Kapcsolat

Content ‘N More kommunikációs ügynökség

1068 Budapest
Szófia u. 33. fsz. 2.

Rólunk

Kik vagyunk mi?

Ha van egy jó sztorid, segítünk elmondani, ha még nincs, akkor együtt megalkotjuk a TE TÖRTÉNETED.

Hogyan dolgozunk?

Munkánkat az ügyféllel szoros együttműködésben végezzük, mivel csak így mérhetjük fel kellő alapossággal az igényeket, érthetjük meg a konkrét feladatot és határozhatjuk meg közösen a célokat.

Miért válassz minket?

Minden ügyfélnek egyedi megoldásokat kínálunk, mivel úgy tartjuk, hitelesen kommunikálni csak így lehet.